Egy átlagos fizika óra

A padtársam már megint nem valami aktív. Örülök neki, hogy ő ennyire elvan, miközben a szájából apró nyálcsepp kandikál ki ahogy a padon horpaszt; de valakinek talán engem is szórakoztatnia kéne óra közben! Na, mindegy, ő legalább gyorsan túl van ezen az unalmas fizika órán.

A tanár elől állt a karzaton és igyekezett úgy tenni mintha nem venné észre, hogy a társaság fele már rég talált valami sokkal érdekesebb elfoglaltságot, minthogy az ő süketelését hallgassa. Lemondóan sóhajtottam egyet. A mai órán az elektromos áramról volt szó, a működéséről és hogy hogyan vándorolnak az elektronok a kábelekben… Aztán amikor egyik-másik stréber az első sorban közbekérdez, csak tátog, mint egy hal az akváriumban.

Pedig még csak nem is kérdeztek nehezet; a napelemek működéséről érdeklődtek és hogy van-e valami köze a napelemeknek a globális felmelegedéshez. A kérdés második része természetesen a stréberek fajtájának szokásos okoskodása; az első feléről viszont még én is tudom, hogy teljesen reális és értelmes kérdés. Szerencsére én eléggé otthonosan mozgok a témában mivel nekünk is van napelemünk és ezen az oldalon régebben már alaposan körüljártam a témát.

-Tanár úr, én tudom a választ! – siettem segítségére mikor láttam, hogy homlokáról elkezdenek az első stressz-izzadtság cseppek lecsordogálni.
-Nos, akkor halljuk Kovács, mit tud a napelemekről? – intézte hozzám kérdését kissé megkönnyebbülve.
Minden biológus és fizikus tudásomat összeszedtem mielőtt válaszra nyitottam a számat:
-Először is, az elől ülők számára mondom, hogy a napelemek az egyik legjobb megújuló energiaforrásból származó energiatermelési eszközök. Analógiájában hasonlóak a klorofill molekulákhoz; a beérkező fotonok energiáját használja a növény arra, hogy kémiai energiát állítson elő a metabolizmusához. A napelem a fotovoltaikus jelenségre alapoznak; a megfelelő atomokból felépülő közegben, mint amilyen a napelem, fény hatására az elektronok szabadon kezdenek áramlani – pont, mint a klorofill molekulákban – és ez az alapja annak, hogy a végén elektromos áramot kapunk, miután egy inverterrel váltakozó feszültségűvé alakítottuk az egyenáramot. Innentől kezdve a napelem működése már az alkalmazott technológiától függ, hogy aztán ezt az áramot hogyan nyerik ki, hogyan zajlik molekuláris szinten; ez már egyetemi tananyag. Amit a legfontosabb tudni a napelemről, hogy tiszta, zöld és fenntartható energiaforrás.
-Igen, ez körülbelül jó megközelítése a témának. – választ a tanárom gúnyosan. – Mégis úgy gondolom, hogy ez az alapnál is alapabb tudás, amit még talán egy óvodás is el tudott volna mondani… na, üljön le.

Nem vitatkoztam, leültem. De ha annyira alap, akkor talán ő is el tudta volna mondani… Most egy gimnazistának honnan kéne tudnia, hogy hogy működik egy napelem a molekulák szintjén? Ha ilyesmiknek a birtokában lennék, már rég a NASA-nak dolgoznék.

Oldalra pillantottam. A padtársam pozitúrát változtatott; már hátradőlt a széken és fejét hátradöntve aludta az igazak álmát. Az apró nyálcsepp még mindig ott lifegett a szája sarkában.

A tanár úr közben folytatta az órát. Időnként ellenségesen rám pillantott a szemem sarkából, de nem különösebben izgatott. Többet tudtam a napelemek működéséről, mint ő valaha fog tudni. Ami azt illeti, erősen gondolkodtam, hogy ezzel szeretnék a jövőben foglalkozni, mint kutató, akár mint alkalmazott, akár mint felderítő tudós. Hiszen a nem megújuló energiaforrásaink a végüket járják, és valakinek ideje lenne kiemelkedni a tudományos világban és elhozni a megváltást az emberiség számára. Hiszen gyakorlatilag erről lenne szó; ha nem találunk sürgősen megoldást, hogy hogyan tudnánk megállítani a globális felmelegedést, és a jelenleg használt energiahordozókat valami új, tisztább és főként fenntartható lehetőségekre cserélni, az emberiségnek befellegzett. Annyi kihasználatlan terület van a világon, a háztetőktől kezdve a sivatagokon át az óceánok nyílt vizéig, amit mind be lehetne telepíteni napelemekkel! Ki tudja, talán majd egyszer én vagy a cégem leszünk azok, akik megvalósítják a lehetetlent és elhozzák az örökké fenntartható fejlődést az emberiségnek; mindezt pusztán a megfelelő technológiával elérve.